Sziasztok!
Mai napi mini lecke(‘25.04.16)
A mai mini lecke kicsit későbbre sikeredett, de ez a mai napi ilyen.
Mára egy nagy nyuszis ajtódíszt hoztam kezében répával és tojással. A technika neve papírszövés. Látszólag könnyűnek tűnik, de elég macerás vele foglalkozni, viszont a végeredmény mindenért kárpótol minket. Volt egy mogyorófa vesszőből készített karikám hosszú évek óta és olyan padlóvázába lévő hosszú virágaim, amiknek iszonyú hosszú volt a szára, viszont hajlítható, közepén dróttal. A nyuszi fülei pedig egy pillangós jelmeznek a váza volt, de az szétjött és én úgy gondoltam, hogy újrahasznosítom. Tulajdonképpen az újrahasznosítás újrahasznosítása volt ez a nyuszi, mert szinte semmi nem volt új, de mégis minden hasznos rész a helyére került. Tehát a csillogós művirágok száraiból is készítettem 2 kört. Nagyobbak voltak mint maga a fej rész. Miután a füleket rárögzítettem a fejre, utána jöhetett az első fázis, vagyis papírvesszőket körbetekergettem a fej körül. Ez volt az alap. Majd a következő lépés az volt, hogy egy szálat vízszintesen tettem a körbetekert részre, hogy „ráfeködjön” és az előzőleg használt papírvesszőt -amivel az alapot körbetekertem- nem zártam le, hanem mindig hosszabbítottam, mert azzal folytattam a fonást, vagyis a szövést. Tehát az a „alsó papírvesszőt” a rá fekvő vízszintesre tekertem első lépésben, majd a következő lépésben az előző „fekvő” alá dugtam be majd megint az egész tekertem és megint bedugtam a következő lépésben. Így mentem gyakorlatilag 2 sort. Majd a füleknél ugyanezt végigcsináltam. Majd jöhetett a test. A kisebbik test karikát kábelkötegelővel rögzítettem a nyuszi fejéhez, majd azt is ugyanezzel a szövés metódussal csináltam végig. No de akkor jött az ötlet, hogy a nagyobbik testrész karikát a kisebbik mögé rakom és nyolcasokat körbeírva a 2 karikát összefonom, mert ha lett volna alul is egy ilyen karika testrész, akkor olyan „hóemberes” lett volna, azt meg nem szerettem volna. Tehát így áll fejből, fülekből és testből ez a nyusziforma. Miután összeszőttem és fontam, jöhettek a kezek elkészítése majd az erősítés és a festés krétafestékkel. Halványrózsaszín sprayfesték, ami annyira világos, hogy fehérnek néz ki. A nyuszi kezeibe a tojás és a répa jött, majd a díszítés filccel, hungarocell tojásokkal, fa virágokkal, masnikkal, szalagokkal. Popónak egy pompom és még hajacskája is lett manószakálból. Egész egyedi, de a kislányom óvijában remekül mutat a csoportszoba ajtaján. Nem mellesleg nyuszicsoportba jár a kislányom. Az meg már csak hab a tortán, hogy a vezetékneve is Nyulas.
Még van pár nap húsvétig. Aki úgy érzi, nekiállhat ennek a csodának.
Rika
A papírszövésről hozok egy ízelítő videót: