Táskafül készítés

Sziasztok!

GRATIS MINI LECKE

Többen kérdeztétek tőlem a 8 éve font, de a napokban felújított papírfonott táskám fülének az elkészítését. Én most elhoztam nektek és leírom a készítését.

Első körben 4 szál fehér papírvesszőbe 0,6 mm-es drótot húztam. Majd ezeket a papírvesszőket jól összefogtam (de nem ragasztottam össze) és a táska rögzített karikájára ráhajtottam, majd faragasztóztam és csipeszeltem és egy egész éjszakára úgy hagytam, hogy kössön meg. Majd másnap a fehér papírvesszők köré jobb oldalra 3 kék, bal oldalra 3 piros papírvesszőt ragasztottam. /Nyilván fehér papírvesszővel körbetekertem hogy rögzítve legyenek stabilan/. A másik fülnél pedig tökörképesen, tehát jobbra 3 pirosat, balra 3 kéket.

A második lépés gyakorlatilag a fonás…most azt az oldalt vegyük ahol jobb oldalon vannak a kékek, bal oldalon meg a pirosak. A színes papírvesszők egymás után vannak szépen sorban. A leghátsó, azaz a felső kék papírvesszőt hátul elvezettem előre és ismét a jobb oldalra került de alulra. Majd jöhetett a felső piros, amit szintén hátul elvezettem majd előre hajtottam balra és ő lett a legalsó szál. Majd jöhetett a középső kék, majd a középső piros és a maradék kék, majd a piros. Mindig felülről mentem lefelé és váltott színnel, tehát kék aztán piros. Így ment ez forgószínpadszerűen, de az egész adta magát. Sokkal könnyebb mint ránézésre tűnik és mutatós is. Fontos, hogy a belső szálak, ami nekem a fehér, ha minél több van belőle, a táskafül annál vastagabb, dundibb lesz. Én személy szerint nem szeretem, ha a táskafül nagyon vastag, durung…de mint tudjuk az ízlések és pofonok különbözőek és pont ettől vagyunk különbözőek, de mégis egyediek.

Rika

Ha tetszett, kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük